Number 1

- Minden rendben lesz - nyom egy utolsó puszit az arcomra barátnőm, majd két kézzel kituszkol az ajtón, ezzel jelzve, hogy itt az ideje indulnom. Ez lesz az első napom az új munkahelyem, és nem szeretném rögtön elrontani. Az utcára kiérve, azonnal elnyel a város nyüzsgése, az érkező és az épp távozó metró hangja. Azonnal oldódik kissé a feszültség bennem. Hiszen ez csak egy állás nem? Megpróbálok magabiztosan lépkedni a macskaköves úton, de tekintve, hogy a magassarkú is ellenem dolgozik, leginkább egy szerencsétlen járókelőre hasonlítok mintsem egy felhőtlen tinédzserre.. Pár perc séta után, megállok a kétszárnyú ajtó előtt, veszek egy nagy lélegzetet, ám kissé szaggatottan fújom ki. Ha eddig az emberek nem néztek hülyének, most garantáltan megerősítettem a feltételezésük.
- Ha jóga gyakorlatokat akarsz venni, az két sarokkal arrébb van, tátika. - szólalt meg mögülem egy hang. A nyelvemen volt egy csípős megjegyzés a fiú felé, de eszembe jutott, mint mondott Luca, és inkább visszanyeltem.
- Roberthez jöttem - jelentettem ki végül.
- Oh, te lennél az új gyakornok? Sajnálom, de az állást már betöltötték. - biggyesztette le az ajkát, mintha ez őt annyira meghatná. A kezében lévő törlőruhát, hanyagul a vállára csapta, majd érdeklődve figyelte reakcióm.
- De.. A levél. És a telefon.? - kezdtem el össze vissza magyarázni, miközben próbáltam felfogni az előbb hallottakat.
- Nyugi már - túrt bele csokoládébarna hajába - csak vicceltem - nevetett ki lazán.
- Te nem vagy normális - ráztam meg a fejem, és mellette ellépve megpróbáltam bejutni az étterembe. A fiú azonban utánam kapott és keze hatalmasat csattant a fenekemen, én pedig egy nem túl nőies mozdulattal reflexből pofán vágtam.
- Jesszus - kapott az arcához.  - Ezt most miért kaptam? - nézett rám, úgy, mint aki komolyan nem hiszi el, ami az előbb történt.
- Máskor kétszer gondold meg, hogy, mit csinálsz - mosolyodtam el ártatlanul, majd végre beléptem. Azonnal megcsapott a meleg, és friss kávé illata. Érkezésem egy kis csengő jelezte, amire többen is odakapták a fejük.
- Szia. Mit hozhatok? - tipegett oda hozzám egy velem egykorú lány, görcsösen szorongatva a kezében lévő tollat.
- Roberttel szeretnék beszélni - erőltettem magamra egy mosolyt.
- Panaszt szeretnél tenni? Vagy már megint Noel csinált valami rosszat? Mióta az apja belállította dolgozni folyamatosan jönnek a felháborodott vendégek, persze főleg a férfiak, miszerint a fiú rámozdult a barátnőjükre, esetleg a feleségükre. Ha újfent ez történt sajnos nem tudok mit tenni. - rázta a fejét.
- Nem. Illetve, de. Noellal is összeakadtam kicsit. Viszont én lennék az új gyakornok.
- Komolyan?  Nem hittem, hogy idén ilyen hamar lesz karácsony. - nézett rám érdeklődve, majd mivel nem jelentettem ki, hogy csak viccelek, és egyébként panaszt szeretnék tenni, elnevette magát. - Sára vagy. Rengeteg a munka, és az ideges vendég. Tudnál segíteni kicsit? Lucas a főszakács mindent elmond amit kell majd később. Most kapj fel egy kötényt és segíts kivinni a rendeléseket. Az, hogy mit hová kell vinned a pult fölött megtalálod. Mindig szedd le a már kivitt rendelések rendben?
- robogott el mellettem. - És légy kedves a vendégekkel! - kiáltott még vissza a válla felett, majd minden figyeltét az előtte ülő öreg házaspárra szentelte.
- Hát rendben - vontam meg a vállam, és a pulthoz siettem.
- Jónapot! Üdvözlöm a Camponaban. Miben segíthetek? - mosolygott rám kedvesen a fapult mögött álló férfi. Jócskán elhagyta már a fiatal éveit, de nem mondhatnám öregnek sem. Kísértetiesen hasonlított egy emberre, aki sajnos túl fontos volt nekem, és túl hamar vesztettem el ahhoz, hogy felfogjam mi is történik. - Hölgyem! Minden rendben? - nézett rám aggodalomasan, homlokán pedig összeszaladtak a ráncok.
- Elnézést. Kissé elbambultam. Én lennék az új gyakornok. - erőltettem egy halvány mosolyt az arcomra.
- Perfectoo - rikantotta, majd mivel az étteremben ülő emberek elég furán néztek ránk, kissé halkabban folytatta. - Remélem te tovább fogod bírni, mint a többi itt dolgozó. Tudom, hogy Noel mellett nem könnyű az élet, de azért nem elviselhetetlen!  A titok kulcsa csak annyi, hogy ne szeress bele - kacsintott rám, majd a kezembe nyomott egy, a hely logóját vislő kötényt,  azzal az utasítással, hogy keressem fel a fiút, aki majd felvilágosít a mai teendőimet illetően.
- Nicsak kit látnak szemeim. Tátika visszatért.
- Ha mégegyszer így hívsz nem csak egy pofont fogsz kapni amíg együtt dolgozunk. A nevem Zoé.
- Rendben van hercegnő - emelte a kezét a homlokához, mintha tisztelegne és egy csínytalan mosoly játszadozott a szája sarkában.
- Nézd Noel. Azért mert az összes eddigi libánál bejött ez a laza szépfiús viselkedés, nagyon nem áll jól neked. Nem tartozom közéjük, a viselkedésed pedig irritáló. Nem fogom megadni neked azt az örömöt, hogy itthagyom ezt az állást. Szóval vagy együtt dolgozunk, vagy megkeserítem a mindennapjaid.  És én betartom a szavam. - mosolyodtam el.
Nem tudom mi játszódik le a fiú fejébe, de a következő pillanatban azon kapom magam, hogy hátam nekifeszül a falnak, és a fiú olyan közel van hozzám, hogy meleg lehelete csiklandozza a nyakam.
Barna szemei olyan dühösen csillognak pár centire tőlem, hogy ha szemmel ölni lehetne, én már réges régen távoztam volna az élők sorai közül. Parfümjének aromája akaratom ellenére bekúszik az orromba, és ki kell jelentenem, hogy veszett jó illata van. A mentol és valami számomra ismeretlen virág illata keveredik az izzadságával, ami valamilyen abszurd módon ideális keveréket alkot.
- Tudod - suttogja a fülembe némi hallgatás után - szeretem a kihívásokat - lép el mellőlem, egyedül hagyva zakatoló gondolataimmal. - És ha nem haragszol hercegnő, nekem mennem kell dolgozni. Mellesleg neked sem ártana. - kacsintott rám, és elégedetten konstantálta,hogy milyen érzéseket váltott ki belőlem,majd sarkon fordult és egyedül hagyott a raktárépületben.
- Te nem értesz semmit! Ugyanolyan vagy mint a többiek! Nemtudom miért is hittem, hogy te más leszel! - hallatszott át halkan a falakon keresztül a veszekedés zaja. Tudom, tudom.  Most jönne az a rész, hogy sherlock home szerepébe képzelem magam, és elkezdek hallgatózni, mint valami titkosügynök, de az igazgás sajnos sokkal kiábrándítóbb. 
A csukott ajtót ugyanis, ahonnan kihalatszottak a beszélgetés foszlányai, nemsokkal később egy fiú tépte fel, és olyan lendülettel rohant ki rajta, hogy engem észre sem véve, elhaladt mellettem. Ezzel tulajdonképpen semmi bajom nem is történt volna, azonban a titokzatos idegen a vállával meglökött, én pedig kibillentem az egyensúlyomból, és egy atlétákat megszégyenítő mozdulattal, először az üveg sarkába vertem be a kezem, majd az asztal sarkát fejeltem meg. Az utóbbi bizonyult erősebbnek, ugyanis percekkel később fekete csillagok kezdtek el játszani a szemem elől, majd elnyelt a teljes sötétség.